III. Szakmai nap

Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma 2019. április 3-án tartotta III. Szakmai napját a Csili Művelődési Központban. A 2016. tavaszán létrehozott KEF célja a pesterzsébeti tanulók, fiatalok és családjaik számára ismereteket nyújtani szervezett formában a szerhasználat veszélyeiről. Munkacsoportjai elsődleges tevékenysége a prevencióra, illetve a kínálatcsökkentésre irányul. Ennek kapcsán elengedhetetlen a kerületi szakemberek bevonása, tájékoztatása, ismereteik aktualizálása a témával kapcsolatban. Idén már harmadik alkalommal rendezte a Pesterzsébeti KEF Szakmai napját a kerületi humán szakemberek számára. Ez évben a konferencia témáját a serdülő kor adta, annak nehézségei, problémái napjainkban, függőségei, drogérintettsége. A KEF programra igyekszik minden évben 4, a témában jártas, szakavatott előadót meghívni.

Idén Tari Annamária klinikai pszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus kandidátus előadásával nyitott a konferencia, melynek címe a Digitális generációk - Z és Alfa, változások az érzelmekben volt. Ezt követően Dr. Sófi Gyula igazságügyi gyermekpszichiáter és gyermekgyógyász szakértő, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Gyermek és Serdülő Pszichiátriai Osztály osztályvezető főorvosa folytatta a programot. Előadásának címe: Serdülők a drogfogyasztás küszöbén innen és túl. Evolúciós előny-e a drogpiaci változásokhoz való serdülőkori adaptációs képesség? Később Makádi Katalin, a XX.-XXIII. kerületi Rendőrkapitányság kapitányságvezetője, rendőr ezredes, rendőrségi tanácsosa beszélt a kábítószer fogyasztók elleni büntető eljárás gyakorlatáról. Majd Kapitány Krisztián, addiktológiai konzultáns, a Magyar Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthon Tini Rehab részlegének munkatársa tartotta meg előadását a kamaszok szerhasználatának családi vonatkozásairól a szakmai munkájában átélt tapasztalatok alapján.  Előadásának címe: Mit (ne) tegyünk, hogy óvjuk gyermekeinket? A szenvedélybetegség családi vonatkozásai.

Mindegyik előadás rendkívül tartalmas, a résztvevők visszajelzései és a kitöltött elégedettségi kérdőívek alapján sokak számára számos új és nagyon hasznos információt tartalmazott, melyet a későbbiekben kamatoztatni tudnak szakmai munkájuk során. Az EMMI Szociális és Gyermekvédelmi Főosztályának és Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzatának támogatásával megszervezésre kerülő szakmai napon számos kerületi intézmény képviselője jelen volt, akik a rendezvényt követően egy szakmai ebéd keretében folytathatták a beszélgetést a felmerült témákról a Csili Étteremben.

Addiktológiai tanácsadás

Segítségre van szüksége? Munkatársunk előzetes időpont egyeztetés alapján (kef@kef20.hu vagy +36-20/388-9781) elérhető személyes találkozással, telefonon vagy az alábbi gomb megnyomása után egy privát chat szobában.

Tanácsadás

Amennyiben levélben tenné fel függőségekkel kapcsolatos kérdését, a tanacsadas@kef20.hu e-mail címre írhatja meg.

Bejelentkezés

© 2018 Budapest Főváros XX. Kerület Pesterzsébet Önkormányzatának Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma